Nem tudom, mi bajom van, csak azt érzem, hogy valami nincs rendben

Amikor minden rendben van körülöttünk, mégsem vagyunk jól…

„Tulajdonképpen nincs okom panaszra. Mégis valami nincs rendben.”

Sokan ismerik ezt az érzést. Talán te is.

Dolgozol, teljesítesz, gondoskodsz, szervezel. Helytállsz a munkában, a családban, a gyerekek mellett. Megoldod, amit meg kell oldani, igyekszel mindenkinek megfelelni, és közben talán arra is figyelsz, hogy ne csak a feladataidat végezd el, hanem mások számára is jelen legyél.

Este pedig, amikor végre minden feladat kipipálva, azt gondolod:

Most már pihenhetek. Most már jól kellene éreznem magam.

Hiszen nincs különösebb okod panaszra. Megvan a munkád, a családod, a mindennapi életed. Mégis ott motoszkál benned valami.

Miért nem vagyok boldog, amikor látszólag minden rendben van?

Talán nehéz is megfogalmaznod, mi hiányzik. Nem tudsz egyetlen konkrét problémát megnevezni, csak azt érzed, hogy valahogy nem vagy a helyeden.

És talán még bűntudatod is van emiatt. Hiszen másoknak lehet, hogy sokkal nehezebb. Neked pedig tulajdonképpen nincs okod panaszra.

De vajon tényleg csak akkor vehetjük komolyan a saját érzéseinket, ha már valami látványosan elromlott az életünkben?

Amikor egész nap működünk, de magunkra már nem jut időnk

Napi legalább nyolc órában igyekszünk a legjobb tudásunk szerint helytállni a munkahelyünkön. A gyerek evett, tanult, elvégeztük vele a szükséges feladatokat, időt is töltöttünk vele, és talán még arra is figyeltünk, hogy ne csak ellássuk, hanem értéket is adjunk neki. A vacsora megvolt, a holnapi tervek pedig már összeálltak a fejünkben.

Minden kész.

A legjobb tudásunk szerint mindent megtettünk.

Fáradtan ugyan, de örülnünk kellene.

Hm…

Kellene.

De közben hol vagyunk ebben mi?

Az emberi test és az idegrendszer nem úgy működik, mint egy gép, amit este egyszerűen kikapcsolunk, majd reggel újraindítunk. A folyamatos feladatok, döntések, elvárások és a másokra való odafigyelés mentálisan is megterhelő lehet.

Szükségünk van regenerálódásra. Olyan időre, amikor nem kell folyamatosan teljesítenünk, megoldanunk, szerveznünk vagy másokról gondoskodnunk.

Itt persze rögtön jöhet a gondolat:

„De hát alszom. Az azért regenerálódás, nem?”

Dehogynem. Az alvás alapvető fontosságú a testi és mentális működésünk szempontjából. Mégis előfordulhat, hogy hiába alszunk eleget, nem érezzük magunkat igazán kipihentnek.

Miért?

Mert nemcsak a testünk fárad el. A figyelmünk, a mentális kapacitásunk is folyamatos terhelésnek lehet kitéve.

Mi legyen holnap? Mit kell még megvenni? Mikor van a gyerek edzése? Mit kell elintézni a munkahelyen? Mikor kell időpontot kérni? Mit felejtettem el? Mit mondjak neki? Mi legyen ezzel a problémával?

Lehet, hogy már otthon vagyunk, de fejben még mindig dolgozunk. Lehet, hogy lefekszünk aludni, miközben újra és újra végiggondoljuk a nap eseményeit, vagy már a másnapi teendőket szervezzük.

A mókuskerék fut tovább.

Munka, napi teendők, család, újabb és újabb feladatok. És egyszer csak elszaladt az idő.

„Majd holnap. Holnap igyekszem magammal is foglalkozni egy kicsit.”

Aztán holnap is elszalad az idő.

És így megy tovább.

Nem elég, hogy befejezzük a munkát – fejben is ki kell tudnunk lépni belőle

A pszichológiában a munkától való pszichológiai eltávolodás azt jelenti, hogy a munkaidőn kívül képesek vagyunk mentálisan is eltávolodni a munkával kapcsolatos feladatoktól és problémáktól.

Ez nem feltétlenül könnyű. Különösen akkor nem, ha nagy a felelősségünk, sok a feladatunk, vagy megszoktuk, hogy folyamatosan előre gondolkodunk és mindenre megpróbálunk felkészülni.

A jelenséget tudományos kutatások is vizsgálják.

Wendsche és Lohmann-Haislah 2017-ben megjelent metaelemzése 86 publikációt, 91 független mintát és összesen 38 124 munkavállalót fogott össze. A kutatók azt vizsgálták, milyen összefüggés van a munkától való pszichológiai eltávolodás és a különböző jólléti mutatók között.

Az eredmények alapján azok, akik munka után könnyebben el tudtak távolodni a munkával kapcsolatos gondolatoktól, átlagosan kisebb kimerültségről, magasabb élettel való elégedettségről és jobb alvásról számoltak be.

Mit jelent ez a hétköznapokban?

Azt, hogy a pihenés nem feltétlenül ott kezdődik, amikor kilépünk a munkahelyünkről, vagy amikor végre leülünk a kanapéra.

Az is számít, hogy közben mi történik a fejünkben.

Továbbra is problémákat oldunk meg? Újra lejátszunk egy kellemetlen beszélgetést? Fejben szervezzük a másnapi teendőket? Vagy képesek vagyunk egy időre elengedni mindezt?

A kutatás nem bizonyítja, hogy minden rossz közérzet oka a mentális túlterheltség, és azt sem, hogy a kikapcsolódás önmagában minden problémát megold. Arra viszont rámutat, hogy a munkától való mentális eltávolodás fontos része lehet a regenerálódásnak.

Forrás: Wendsche, J. és Lohmann-Haislah, A. (2017). A Meta-Analysis on Antecedents and Outcomes of Detachment from Work. Frontiers in Psychology, 7, 2072.

Az eredeti tudományos tanulmány elolvasása

Tudod, mennyit ér, ha egyszer tényleg megállsz?

Nem egy wellnesshétvégére gondolok, és nem is feltétlenül egy egész szabad napra.

Lehet, hogy csak húsz percre.

Megiszod a kávédat.

De most tényleg.

Nem görgeted közben a telefonodat. Nem akkor akarod fejben megoldani a bevásárlólistát. Nem a gyereknevelésen gondolkodsz, nem tervezed meg a holnapi napot, és nem válaszolsz közben üzenetekre.

Csak megiszod a kávédat.

Élvezed az ízét, a pillanatot, a nyugalmat.

Az a húsz perc a tiéd.

Sok kliensemtől hallom, hogy ezt önzésnek érzik. Hogy előbb mindenkinek meg kell adniuk, amire szüksége van, és csak utána következhetnek ők.

Pedig a saját szükségleteinkre való odafigyelés nem önzés.

Ahhoz, hogy hosszú távon másoknak is jelen tudjunk lenni, gondoskodni tudjunk róluk, és a feladatainkat is el tudjuk látni, magunkról sem feledkezhetünk meg.

A saját jóllétünk a környezetünkre is hatással van. Nem azért, mert minden rajtunk múlik, hanem azért, mert az, ahogyan mi vagyunk, befolyásolja a kapcsolatainkat, a reakcióinkat és azt is, mennyi energiánk marad másokra.

Mégis hajlamosak vagyunk éppen magunkat a sor végére tenni.

És néha még a pihenésből is újabb feladatot csinálunk.

Olvasunk, hogy fejlődjünk. Sportolunk, hogy egészségesebbek legyünk. Meditálunk, hogy jobban legyünk. Elmegyünk valahova, hogy feltöltődjünk.

Mintha még a pihenésnek is teljesítenie kellene valamilyen célt.

Pedig néha lehet, hogy éppen az a lényeg, hogy nem kell semmit csinálnod.

Nem kell minden szabad percet hasznossá tenni. Nem kell közben fejlődnöd, tanulnod vagy elérned valamit.

Néha elég, ha egyszerűen hagysz magadnak egy kis teret.

Hogyan tudunk több időt visszacsempészni magunknak?

Amikor azt mondom, hogy szükségünk van énidőre, sokan rögtön azt kérdezik:

„Jó, de mikor?”

Mert az életünk most is tele van. Munka, gyerek, család, háztartás, bevásárlás, ügyintézés, határidők. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy hetente háromszor egy órát kellene magunkra szánnunk, könnyen úgy érezhetjük, hogy már megint van valami, amit nem sikerült teljesítenünk.

Talán nem itt érdemes kezdeni.

Nem biztos, hogy rögtön heti három szabad órát kell találnod. Lehet, hogy először kisebb időszakokat kell visszavenned magadnak.

Van tíz perced, amíg vársz valakire? Van fél órád, amíg a gyerek edzésen van? Van egy szabad órád valamelyik hétvégén?

Ezeket az időket nagyon könnyű automatikusan kitölteni telefonnal, üzenetekkel vagy mások ügyeinek intézésével.

Próbáld ki egyszer, hogy valamelyik ilyen időt nem használod fel semmire.

Sétálsz. Leülsz egy padra. Zenét hallgatsz. Vagy egyszerűen csendben vagy.

És lehet, hogy először bűntudatod lesz.

Sokan csak akkor engedik meg maguknak a pihenést, ha már mindent elvégeztek.

De mikor van az, hogy mindent elvégeztünk?

A háztartásnak nincs utolsó feladata. A munkahelyen mindig lehetne még egy e-mailt megválaszolni, a bevásárlólista pedig valahogy mindig újratermelődik.

Ha arra vársz, hogy minden készen legyen, mielőtt magadra szánsz időt, könnyen lehet, hogy soha nem kerül rád a sor.

Az énidő nem feltétlenül jutalom azért, mert már mindent teljesítettél. Lehet a napod része akkor is, amikor még nincs minden kész.

És néha nem több időre van szükségünk, hanem kevesebb „igenre”.

Minden kérésre válaszolunk? Minden problémát nekünk kell megoldani? Minden családi szervezést mi viszünk? Minden szabad percünkben elérhetőek vagyunk?

Ha folyton mások igényeihez igazodunk, előfordulhat, hogy a saját szükségleteinknek alig marad hely.

Néha egy apró határhúzás is fontos kezdet lehet:

„Erre most nem tudok igent mondani.”

„Ezt most nem én intézem.”

„Szeretnék húsz percet egyedül tölteni.”

Ezek a mondatok egyszerűnek tűnnek, mégsem mindig könnyű kimondani őket. Különösen akkor, ha megszoktuk, hogy számítanak ránk, vagy attól tartunk, csalódást okozunk másoknak.

Ilyenkor már nem pusztán időbeosztási kérdésről van szó. Érdemes azt is megvizsgálni, mi nehezíti meg, hogy a saját igényeinknek is helyet adjunk.

Mi van akkor, ha már pihensz, mégsem érzed jól magad?

Talán itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ami miatt eredetileg feltettük a kérdést.

Mi van akkor, ha megpróbálsz lassítani? Ha alszol, pihensz, találsz egy kis időt magadra, és végre megiszod a kávédat telefon nélkül – mégis ott marad benned az érzés:

„Valami még mindig nem stimmel.”

Ilyenkor nem érdemes automatikusan arra következtetni, hogy valami komoly baj van veled. De arra sem, hogy biztosan csak több pihenésre lenne szükséged.

A tartós rossz közérzetnek sokféle háttere lehet.

Lehet, hogy hosszabb ideje túlterhelt vagy, és még nem sikerült valóban regenerálódnod.

Lehet, hogy megváltozott az élethelyzeted, miközben te még mindig a régi elvárások szerint próbálsz működni.

Lehet, hogy túl régóta alkalmazkodsz másokhoz, és közben egyre kevésbé figyelsz arra, hogy neked mire van szükséged.

Lehet, hogy egy fontos döntés előtt állsz, de nem tudod, merre indulj.

És az is előfordulhat, hogy a rossz közérzet tartósabb lelki nehézséggel vagy testi tényezőkkel függ össze.

Nem kell azonnal tudnod, melyikről van szó.

A fontos az, hogy ne próbálj minden érzést ugyanazzal a megoldással kezelni.

Ha a rossz közérzet tartósan fennáll, akadályozza a mindennapi életedet, vagy más tünetekkel is együtt jár, érdemes egészségügyi szakemberrel konzultálni. Ha pedig egy élethelyzetben érzel elakadást, a történtek és a saját szükségleteid átgondolása segíthet tisztábban látni.

Nem minden rossz érzés oldható meg pihenéssel. És nem minden élethelyzetre ugyanaz a segítség a megfelelő.

Nem biztos, hogy azonnal a megoldást kell megtalálnod

Amikor valami nincs rendben, gyakran rögtön megoldást akarunk.

Mit kellene megváltoztatnom? Munkahelyet váltsak? Költözzek el? Szakítsak? Kezdjek új életet? Menjek coachhoz? Pszichológushoz?

Pedig lehet, hogy először nem megoldásra van szükséged.

Hanem arra, hogy valakivel együtt rendet tegyél abban, ami benned és körülötted történik.

Hogy meg tudd nézni, mi az, ami valóban nem működik, mi változott meg az életedben, milyen elvárásokhoz alkalmazkodsz, és mire lenne valójában szükséged.

Hogy felismerd, mi az, amit már régóta halogatsz, és mit próbálsz talán túl régóta egyedül megoldani.

Nem kell azonnal tudnod a választ.

Néha az első lépés nem az, hogy pontosan tudod, merre kell menned. Hanem az, hogy végre megállsz, és őszintén ránézel arra, ahol éppen vagy.

Kihez forduljak, ha nem tudom pontosan, mi a problémám?

Nemcsak az lehet nehéz, hogy felismerjük az elakadásunkat, hanem az is, hogy eldöntsük, milyen segítségre lenne szükségünk.

A coaching, a pszichológiai segítség és a mediáció különböző célokat szolgálnak, és nem helyettesítik egymást minden helyzetben.

A coaching megfelelő keretek között segíthet egy döntés, egy cél vagy egy élethelyzeti elakadás átgondolásában. Pszichológus vagy más megfelelő egészségügyi szakember segítségére lehet szükség, ha a nehézség pszichológiai állapotfelmérést, mélyebb lelki feldolgozást vagy kezelést igényel. A mediáció pedig akkor lehet megfelelő, ha egy konfliktusban álló felek szeretnének támogatással megállapodásra jutni.

Nem mindig könnyű előre tudni, melyik irány lenne a legjobb.

Éppen ezért érdemes először magát a helyzetet megérteni, és csak utána kiválasztani a hozzá illő segítséget.

Hogyan segíthet ebben a Megoldáskapocs?

Nem kell feltétlenül már az első pillanatban pontosan megfogalmaznod, mi a problémád. Elég lehet az is, ha azt érzed, valami megváltozott, elfáradtál, elakadtál, vagy nem tudod, merre indulj tovább.

A Megoldáskapocs szemlélete abban segít, hogy tisztábban lásd a helyzetedet, megfogalmazd a kérdéseidet, és megtaláld a számodra megfelelő irányt.

Mert néha nem az a legfontosabb kérdés, hogy:

„Mi a megoldás?”

Hanem inkább ez a három:

Mi történik velem valójában?

Mire van most szükségem?

Ki tud ebben nekem a legmegfelelőbben segíteni?

Ha te is úgy érzed, hogy valami nincs a helyén, elfáradtál, vagy egyszerűen nehezen találod a saját egyensúlyodat, nem kell egyedül eligazodnod a kérdéseid között.

Nem kell rögtön tudnod a választ. Elég, ha elindulsz a kérdéseid felé.

A Megoldáskapocs ebben adhat kapaszkodót.